Kylie Scott: Play - Futam (Stage Dive #2)

by - szeptember 01, 2016

Ez mocsadék rossz volt. :D Nem gondoltam, hogy valaha is fogok így bejegyzést kezdeni, de ez a könyv a mélypont olyan mélypontjára süllyedt, amihez alig találok szavakat. Szinte végig kínosan nevettem az olvasás alatt, és nem épp a vicces-, vagy a huncut jelenetek miatt. Nulla irodalmi töltet, nulla ész Anne agyában, és furcsa állapotok Mal-nál. Ennyiben össze tudnám foglalni az első gondolataimat a könyv befejezése utáni néhány percben, de azért megpróbálom ki is fejteni, mi bántja a szemem, és előre is jelezném, hogy a bejegyzés néhol 18+-os határokat súrolhat.
@weheartit  @Flo @Veronika
Kezdjük az alapsztorinál, meg úgy alapjáraton a sorozatnál. A Stage Dive könyvsorozat négy részében követhetjük soron az ugyanezen néven futó rockzenekar férfitagjainak életét, úgy, hogy minden könyv másik fiúról szól. Nagyon szeretem az ilyen típusú sorozatokat, mert nem muszáj feltétlenül sorban olvasnod a részeket, hanem kiválaszthatod a fülszöveg alapján a szimpibbet.
Hát nekem sikerült beleválasztanom a közepébe. Elismerem, nem olvastam a Lick - Taktust (első rész), ami egy Vegas-i esküvő és események után zajlik, mert eléggé kiszámíthatónak tartottam a végét, és a második rész rá is bólintott ezekre a tippjeimre. Ebben a kötetben Anne és Mal furcsa párosát és kapcsolatát követhettük végig, aminek még mindig se füle, se farka ja, de utóbbi az volt bőven, khm. Nem tudom, mit hittem, komolyan, valahogy Mal és a Molyon látható 90% elcsábított, aztán meg jól otthagyott a francba. A rész lényege, hogy Anne-nel kicseszett a lakótársa, Mal meg kissé bekattant, szóval összebútoroztak és Mal "mintha" barátnőjének fogadta Anne-t, mert egyfajta látszat-pajzsra volt szüksége.
Ti is tudjátok, hogy ebből mi lesz, ugye?  Hát persze, hogy jó sokat dugnak pislognak egymásra szerelmesen, és nagy nehezen beavatják a másikat a saját "titkukba".
@weheartit @ⒷⓇⒶⓋⒺ @Jazmin Mercado @maria
Eleinte nem tudtam eldönteni, hogy a sztorival, a karakterekkel, vagy magával a könyvvel van-e bajom. Ebből következett, hogy egyértelműen az írásmód az első, amibe belekötnék. Nem tudom, hogy az eredeti nyelvű írásban van a probléma, vagy a fordításban, de néha vissza kellett olvasnom, mert nem értettem, mi történik. Egyszer Ben ott volt mellettük, aztán ők egymásnak estek, de akkor hova lett Ben? Mert közben rájuk szólt, szóval ott lehetett végig, de ez logikailag nem stimmel. Aztán Reece és Mal szétverik egymást a ház előtt, de Anne csettintett egyet, és ők lekezelve elbúcsúztak egymástól. WTF? Akkora zavar van az agyamban, hogy alig tudom a leírandó mondatokat kihalászni közülük.
Egyéb híreinkből: könyörgöm, tényleg imádkozva könyörgök az égiekhez, hogy találjanak már ki valami mást a kefélés szó helyett. Annyi, de annyi szinonimája van a szexnek, a könyv elején még fel is csillant a szemem, hogy a "dugás" szót olvashatom ez nagyon fura képet festhet rólam, de mindegy, erre neeeeeem, a drágáinknak kétoldalanként kefélhetnékje támadt. Sajnos nem a házat suvickolták fel, pedig ennyi alkohol és izzadtság után szerintem rá fért volna arra is mondjuk a végén Anne végre feltakarított, ámen. Ebben a könyvben mindenki "szénné volt tetoválva" és "sakál részeg volt", amitől lassan a hajam kezdtem tépni. Nem a folyamatokkal vagy az eseményekkel van a bajom, hanem azok megírásával és a halomnyi szóismétléssel.

Még valami, a logikai buktatók. Mert ja, tök normális, hogy a szüleid beállítanak, ti meg azért még gyorsan lenyomjátok azt a menetet, ha már így alakult. Öhm, wat? A pasid vett egy házat csak úgy egy hónap után nektek. A kemény rocksztár pasid gond nélkül leküld két üveg töményet a bájos szülei előtt, akik életük legrosszabb időszakát élik, és még egy irgum-burgum sem hangzik el tőlük. És még egy halom másik dolog, amit képtelen vagyok szavakba önteni, mert annyira fájnak.
Hol csúszott el mégis legjobban az egész történet? Naná, hogy a szereplőknél.

Szereplők:
Anne olyan megfejthetetlen, hogy szerintem az írónő is útközben találta ki, mit kellene vele kezdeni. Egyszerre akart cuki lenni nem sikerült, visszahúzódó szende szűznek tűnni pfff, még annyira se sikerült, kiéhezett fiatal lánynak tetszelegni na, legalább ez összejött, bölcs és felelősségteljes nővérként viselkedni mondanám, hogy legalább valamiben jó, de elolvastam a negyedik rész fülszövegét, és (szilvás)bukta, de ami végül lett, az egy önmagát sajnáltató és brutálisan idegesítő kapuzárási pánikos kis liba, akinek alig kell bármit csinálnia, megkapta a főnyereményt. Két mamlasz lohol utána? Pipa. Belezúg a tinédzserkori plátói szerelme? Pipa. Néha napján nincs kedve bemenni dolgozni, el van neki nézve? Pipacs. Kap egy csomó igaz barátnőt, holott ő egy önző senki? Jepp, ez is bejött. Egyszerűen bejött neki az élet, és ehhez egyetlen magasztos gondolat sem kellett. Hiába próbálta az írónő kissé visszafogottnak és normálisnak bemutatni, olyan mocskos szöveget adott a szájába, hogy néha még én is elismerően biccentettem. Volt egy-két jó pillanata, tényleg, pl. a végén, mikor lecseszte Malt a pia miatt, vagy ahogy a Malra mászó kiscsajokat lealázta, és persze azt a nagyszerű pillanatot se felejtsük ki, mikor nemet mondott nem lövöm le mire, nem nehéz kitalálni. De semmi más nem volt kidolgozva vele kapcsolatban, sem a múltja, sem a kapcsolata Lizzy-vel vagy Reece-vel, és az az egy hétnyi érzelmi folyamat sem Mal-lal. A könyv befejezése után nem éreztem, hogy bármit is adott a könyvhöz, ami szívás, lévén, hogy ő volt a főszereplő. 
@weheartit @Rnrr___ @Mia J. @Oceanside Guy
Mal miatt esett a választásom a második könyvre, és vele kapcsolatban nagyon bizonytalanok az érzéseim. Aranyos, meg vicces az a kisfiús rocksztár sármja, szó se róla, néha igazán élvezetes volt, néha meg olyan volt, mint valami ragadozó, és tipikus pasi, szóval ez ellen sem lehet semmi kifogásom. Könyvpasinak megteszi, de az életben rohadt messze menekülnék tőle. Tetszett, hogy milyen jól leplezte a problémáit, és az, ahogy a dobolás valahogy jobb útra tudta téríteni. Imádtam azokat a részeket, ahol a dob és az ő kapcsolatát mutatták be, azt, ahogy teljesen átszellemülve, izzadtan, gondolkodás nélkül csodás ütemeket hoz létre. De ezek csak apró fényfoltok az éjszakában, nem igazán tudtam megszeretni, vagy bármilyen érzelmet közvetíteni felé. Enyhe dühkezelési és alkoholproblémái idegesítettek, hiába lehet ő a legjobb fej a bandából, sajnos nincs túl sok a személyiségében, ami bármit is hozzátenne a történethez.
Namegazért végig Josh Dun-t láttam magam előtt a twenty one pilotsból, azóta vagyok szerelmes a dobosokba, mióta felfedeztem a Car Radio klippjét néhány éve. A Heathensben látva meg konkrétan elolvadok tőle.
@weheartit @cffassfah @Parunipolis @Jenni♥
David higgadtsága viszont bejött, nincs kizárva, hogy miatta mégis elolvasom az előző részt. A Ferris tesók történetei igen jól körbeölelhetik ezt a kötetet, Jimmy izzó titokzatossága és David egyszerűsége talán meggyőzhet, hogy érdemes folytatnom a sorozat olvasását. Ben viszont fura, és ha nem Lizzyvel kavarna, nem is nagyon izgatna. A fiúkról nem tudtam meg annyit, hogy értékelhessem őket, vagy egyáltalán leírhassam, hogy néznek ki, ami Anne és Mal, valamint a négy fal hibája. A lényeg, hogy "szénné vannak tetoválva", és sajnos ez a kifejezés egy életre beleégett az agyamba.

És ennyi, a többiekről nem tudok írni! Szerettem Ev-et és Laurent is, Lena pedig az egyetlen épeszű karakternek néz ki, habár azért várjuk ki a harmadik részt. Amennyi időt szentelt az írónő a szexi részletekre, annyi alapján a többiekről is hozhatott volna valami többet.
Josh Dun - twenty one pilots @weheartit
A könyv megpróbált arra alapozni, hogy az utolsó negyed erős és ütős legyen, hogy az olvasó biztosan elfelejtse az addigi nyavalygást, és ez majdnem bejött. A vége tényleg szomorú, Mal nem érdemelte ezt, valóban megható és fájdalmas néhány oldalon kellett túljutnom, ami más körülmények közt talán elfeledteti az addigi katasztrófát. De nem most, és nem ennyi könyvvel a hátam mögött. Elméletileg 23-27 évesekről szól a történet, de mintha 15 évesekről olvastam volna, akik titokban kicsit belemerültek az erotikus regények fellendülő bugyraiba. Nem a legtipikusabb New Adult, pedig nagyon igyekezett az lenni.
Talán következő alkalommal, kedves Kylie!

Borító: Elcsábított a drágaság rendesen, aww. A négy könyv közül egyértelműen a kedvenc borítóm, jó a pasi, jók a tetkók, jó a tipográfia, a póz, a dobverők. Összeállt és ütős, tetszik. Kár, hogy a szexi külső üres semmit takar.

some quotes:
Vannak olyan napok, amikor úgy érzem, minden ember gyökér.

Egy férfi, aki tényleg tudja, hogyan használja a kezét, valódi kincs.

Képes lettem volna áruba bocsátani akármit, ha csak egyszer láthattam volna a meztelen seggét. A könyveimet, az e-könyv-olvasómat, a lelkemet, bármit amit kell! 


   – Amikor az ember egy vécékefével a kezében hadonászva lelkendezik, milyen hihetetlenül tiszta a klotyó, akkor szerintem éppen itt az idő, hogy átgondolja az életét.

You May Also Like

0 comments